Azt gondolná az ember, hogy harmincon túl nincs élet, különösen nincsenek fesztiválok és ugrabugrálós tombolások. Én is ebből indultam ki, amikor a VOLT Fesztivál szombati programjára jegyet váltottam. Látni akartam Marilyn Mansont, de nem akartam megküzdeni a lelkes rajongótáborral.
Péterfy Bori koncertjének záróakkordjára érkeztünk a fesztiválnak helyet adó kempingbe. Rengeteg fiatal és kevésbé fiatal hömpölygött egyik helyszínről a másikra, mi is csatlakoztunk hozzájuk. Rövid idő alatt feltérképeztük a lehetőségeket, aztán visszamentünk a nagyszínpadhoz foglalva a helyet az estére várható óriási érdeklődő és elszánt tömeg víziójától megrettenve. Így alkalmunk nyílt egy mozgalmas Earth, Wind & Fire koncert megtekintésére és a lábunk gyermekkori emlékei bázisán ütötte az ismert számok ritmusát. A színpadon ezertagúnak tűnő relikviát a Quimby követte egy nem túl szerencsésen összeállított koncertprogrammal: az ismertebb, gyorsabb számokat elülősebb muzsika követte, így igazi quimbys hangulatnak esélye sem volt kialakulni. Toporogva vártam, hogy leszálljon végre az este és vele MM.
A színpad fekete hátteret kapott, új fényeket, új dekorációt, enyhült az idő, hűvös szellő borzolt frissen vörösre festett hajamba – a sátán maga, ahogy az újságok írták. Eljött az idő. A színpadon lassú felvezetés után megjelent MM és a tömeg… Nos, a tömeg a távolból nézve nem igazán mozdult. Gyanakodni kezdtem, ráadásul zavart a közeli „másik színpadról” hátbatámadó ska zene is, így előrébb mentem. Óvatosan. Aztán miután nem láttam életet a tömegben, úgy döntöttem, megnézem magamnak, mi történik a küzdőtéren. Nem volt nehéz előre jutnom. Az emberek, mint egy múzeumban: álltak. Ahogy haladtam, nyílt a tömeg, nem akart senki konfrontálódni, ki tudja, a kis vörös mennyire elszánt MM-rajongó. Mondhatnám, hogy semennyire, csak érdekesnek találom a szövegeket és marketing szempontból is fejet hajtok a felépített imázs előtt, ezen túl és nem utolsó sorban kiváló előadónak tartom őt. Már tíz méteren belül voltam, kirajzolódott az előadó arca és az ott lévők maximum mocorogtak. Talán a média aggodalmas keresztvetése fagyasztotta le a koncertre látogatókat? Sokkal inkább azt kell hinnem, hogy az emberek jelentős része azért jött el, hogy lássa, miért is aggodalmaskodik a sok, MM-et nem ismerő, csak pletykákat tovább transzformáló média-szolga és celeb. Mindenesetre én tomboltam, táncoltam, ugráltam, énekeltem, elfáradtam, leizzadtam és rendkívül boldogan jöttem el a koncertet követően az élmény miatt, de egyben végtelenül csalódottan, mert mi, fesztiválozók bebizonyítottuk életképtelenségünket és ezt az előadó is érezte. Nem lettem volna a helyében ott fenn a színpadon, amikor azt látja, hogy nincs kinek előadnia, mert a tömeg csendes megfigyelőkből és hangos kritikusokból verbuválódott. Nem lepődnék meg, ha MM a jövőben elkerülné kis hazánkat.
Mindenesetre én örültem, hogy itt volt, s újra megállapítottam, hogy amellett, hogy bámulatosan szuggesztív, rendkívüli mértékben szexi is. Nem a szépfiús, hanem a tiltott, elojtott, freudian ösztönbázisú, gyilkosan erős, titkolandó módon. Most pedig lehet az én lelki üdvömért is aggódni. Addig én elfoglalom magam bűnös gondolataimmal, ha már küzdőteressé fiatalított ez a kisminkelt botrány-ego.
