Parti Nagy Lajos munkásságát, aki színházba jár akkor is ismeri, ha azt hiszi, hogy nem. Ír, fordít, színpadra alkalmaz - Parti Nagy mesterien bánik a szavakkal, s nem csak papírra vetve, hanem Alföldi Róbert vendégeként, személyesen is.
Az est apropója: megjelent A pecsenyhattyú és más mesék címmel egy mesekönyv, melynek 13 mese-átiratáért Parti Nagy, a rajzokért Banga Ferenc a felelős. Hogy a mesékhez készültek-e a rajzok vagy a mesék a rajzokhoz? Részletkérdés. Tudjuk mindannyian, akik a nézőtéren foglalunk helyet, hogy az írások és a képek is megállnák a helyüket egymás nélkül is, de így, együtt: ütősek. Jó eséllyel vonul be majd a 77 magyar népmese és a Négyszögletű kerekerdő után a magyar gyermekirodalomba a kötet a maga frissességével, gyermekien ártatlan, mégis rendkívüli leleményről számot adó nyelvi képeivel. Hiszem, pedig engem nem ösztönöz egyetlen meséja sem könnycsorgató nevetésre, nekem néha túl sok a kapocs a mostani korral, túl direkt a híd. Ám mindezt nem érzem abban és akkor, ahogy Parti Nagy a saját meséit olvassa. Hihetetlen, hogy egy írónak mesemondó orgánuma is van, irigykedem nagyon. Jobb is így, jó is nagyon, hogy Alföldit az est szerkesztője nem nagyon hagyja érvényesülni, alig-alig kell kérdeznie, mindannyian hallgatunk - szájtátva.
A mesék, történések között cimbalomzene, virtuóz, rögtönzött, odaillő, dinamikájában kortárs. Ha semmi nem történt volna, csak a zene, számomra már akkor tökéletes lett volna az este. Meg is kerestem a művész nevét, hogy tudjak rá figyelni: Lukács Miklós.
Banga Ferenc az az alkotó, aki szeret beszélni, viszont nem tud. Alföldi Róbert nem is nagyon tudja felfuttatni az elhangzottakat, kínosan feszengünk és megváltásra várunk. Banga mesél, de jobb lenne, ha rajzolna. Aranyos bácsi. Az alkotó a lapokon ragadt. De hát miért is kellene tudnia eladni magát, ő nem a szavak embere. Egész megbocsátó hangulatba kerülök, de valahogy várom a végét.
Hosszú percekig állunk a parkolóból kifelé a sorban. Hosszú este volt, de jó volt a Parti.
skip to main |
skip to sidebar
Indulásként nem akartam személyes blogot. Szerettem volna, ha mások is írnak, de nem tették. Mostanra pedig fájna mások írásait is feltenni ide: ez a kuckó már az enyém. A saját hibáimmal, saját hozzá nem értésemmel, lelkesedésemmel, rajongásommal, szerelmemmel. Kalandozom hát magam, jó eséllyel a magam szórakoztatására, de méginkább emlékül, ha egyszer tudni szeretném mit olvastam, merre jártam, mit gondoltam. Memento, kulturális kézlenyomat.
Rendszeres olvasók
Blog-ajánlatom
Van véleményem...
- --- martigi ---
- ... és meg is írom. Mégha nem is vagyok képzett kritikus. Műveltnek sem tartom magam annyira, mint amennyire az szeretnék lenni. Azért írnom szabad. Olvasni pedig nem kötelező.