Joseph Brodsky: Velence vízjele

Elsőre utáltam. Kisebbrendűségi érzés vett rajtam erőt, miután majdnem minden oldalon lábjegyek tucatjain kellett átrágnom magam, hogy megtudjam, ki és mi volt a hivatkozott személy. Bevallom, ez olyannyira felbosszantott, majd elkeserített, hogy sem a mondanivaló, sem a hangulat nem tudott közel férkőzni hozzám, s cserében alig vártam, hogy az amúgy is rövid írás végére érjek. Nem terveztem újraolvasást. Az ember nem szereti magát kényelmetlenül érezni, különösen nem egy magányos cselekvés közepette (olvasás).

Aztán úgy adódott, hogy újra elővettem. Higgadtan, átgondoltan. Ez segített abban, hogy rájöjjek: a lábjegyek az olvasó számára nem tartalmaznak a mű élvezetéhez elengedhetetlenül szükséges információt, hiszen a személyek kiléte említésük milyensége miatt nem releváns, inkább az életrajzi vonalhoz adnak kitekintést, már annak, aki Brodsky élettörténetében kíván elmerülni, én pedig határozottan nem tartozom ehhez a körhöz egyelőre. Az olasz kifejezések jelentését ismerem, miattuk sem kellett a lap aljára ugranom szememmel. Ezáltal, hogy nem ide-oda cikázott a pillantásom, az alkotás selymes, vízszerű írás-vászonná vált. Élvezhető, szemléletes, leírásokban gazdag művé, amely mégis inkább hangulatát, mint valóját kívánja átadni a szeretett, csodált, rajongott városnak, Velencének.

A rövid fejezetek alkalmassá tették metrózás közbeni olvasásra is, s ehhez hozzájárult az is, hogy a könyvnek valójában nincsen története, tehát nincs mit nyomonkövetni, nem kötelező a teljes, osztatlan figyelem a befogadáshoz. Öt perc alámerülés Velencében, aztán munka, bevásárlás vagy bármi egyéb. Nem okoz törést, nem dráma.

Egy megalázott olvasó másodszorra nagyon veszélyessé válik, én is így jártam. Minden apró zavar örömmel töltött el. Lélekben pezsgőt bontottam, amikor rájöttem, hogy a biologizáló metaforikus részek valójában áltudományosak. Ha valaki időt szán arra, hogy kibontsa, hogy mit is írt a szerző, csalódik: mert a szerző nem írt semmit. Csak azt szépen tette.

A szépség pedig Brodsky elméletével ellentétben nem melléktermék. Erre a legjobb példa ez az írása. Lábjegyek nélkül, Velence felé.