2008. október 29., szerda

Mirnics Gyula: Jan Berger hazatér

Én ezt a Mirnics Gyulát nem értem. Akinek ilyen szókincse és nyelvi repertoárja van, miért hagyja, hogy történetei kiégettnek, a sci-fi vonulatba amerikai bűnügyi ponyvát csepegtető unalomfoszlánynak tűnjenek egy rutinosabb olvasó szemében?

Nem értem én ezt a Mirnics Gyulát. Nem vettem volna meg a könyvet, ha a véletlenek nem fognak kézen, soha magamévá nem teszem. Vesztettem volna, elfeledett, sosem ismert ízeket, érett szavakat, édes és gyöngyöző szavakat, vérszínű, tomboló szavakat. Szavakat, amelyekből mégsem lesz jó történet, mert legtöbbször ellaposodik vagy gyermeki pusztításba torkollik. Ezek a történetek betépve biztosan hátborzongatóak és perverzen izgalmasak, de az ember munkába menet inkább a homlokára szaladó szemöldökkel olvassa újra és újra a sorokat, hogy meggyőződjön: jól látja, tényleg ezt írta le az a barom?

Mirnics Gyula nem érthető meg, nem is hagyja magát. A novellák nem novellák, hanem nem tudom, hogy mik. Skiccek novellákhoz, gondolatfoszlányok, vázlatok, amelyekből egyszer majd meg lehet írni azt, amire ez az ember hivatott lenne. Persze nem kell erőltetni, hogy minden írásmű egy kötetben leljen otthonra, ezek az írások nem tartoznak sem egy stílushoz, sem egy irányzathoz, sőt: mintha nem is egy íróhoz tartoznának...

Az íráshoz nem árt némi alázat, átgondoltság, ha már csak úgy, magától nem jön. Én ezt hiányozni vélem, melyet nem pótol az ifjúi hevület. Ha valaki görcsösen meghökkentőnek vagy jófejnek akar látszani, az izzadtságszag átüt a vékony kis könyvön. Eltitkolhatatlanul. Menne ez jobban is. Mert az irány legalább tényleg jó.

(Mirnics Gyula: Jan Berger hazatér, Timp Kiadó, 2008.)

Nincsenek megjegyzések: